Roces RFG5 jégkorcsolya bemutatása

A női műjégkorcsolya kategóriájának a hagyományos, s megszokott modellje. Persze egyediség is megtalálható itt is ugyanúgy, mint a többi modell esetében, de az ötletteség vagy stílus elegancia vonalvezetések találkozása csak annyira párosul amennyire a szabadidő, illetve a sportostilus együttes hatása szépen mutat, s jól érvényesül.

A Dual Skate kategóriájában az Rfg 5 a hagyományos fehér (mely alapszínnek a lehető legjobb) cipőt két szín látványával, egészítették ki. Ezáltal mindenképp modernebbnek bizonyul a korcsolya. Ügyeltek a sportosabb kivitelre, melyet a kékszín határoz meg a fehér alapon. Több részen mutatkozik a kéktónus mely egyrészt ízlésesen, fut a cipő oldalsó részén, a füzötartó (bújtatópánt) s a korcsolya nyelvrészénél, ahol bebiztosítjuk, a bokát. A lógó látványa is ezzel a színnel lett ellátva mely meghatórozó mindenképp.

A másik árnyalat mely igen –igen elegánssá teszi, s jól mutat a fehér mellett az aranynak nevezett szín. Ettől a kiegészítő palettától a korcsolya kiemelkedik, s komolyabbá, kényesebbé teszi az egész cipőt. A színalkalmazások ugyanott vehetők észre, mint a sportosabb kék szín kiegészítéssel kifejlesztett korcsolya esetében.

Mindenképp maradunk a hagyományos korcsolyánál, de egy huszadik századi stílussal ötvözve.

Korcsolya felépítése, főbb tulajdonságai
 

  • Megerősített szintetikus nylon felsőrész
  • Figura cipő (Anatomilag tesztelt beléesel)
  • Carbonszálas, acél penge
  • Zárt fűzős megoldás.

Azoknak ajánlott, akik szeretik, s megszokták a hagyományos korit, de modenebb verziójában is kedvelik, szívesen használják a műjégkorcsolyát.

 
vissza
HÍREK
Roces Brits jégkorcsolya bemutatása

A szabadidős korizásban komoly ...

Roces Croco Boot bemutatása

A Roces minden téli...

x
Feliratkozás hírlevélre
Kérjük töltse ki az alábbi mezőket,hogy mindig az aktuális
ajánlatainkat küldhessük önnek!